Vendégeink voltak Alsóörsön, így egy kisebb, de megfelelő céllal bíró kis túrát kerestünk. Ez a cél a csere-hegyi kilátó Alsóörs és Balatonalmádi között. A táj észbontóan gyönyörű, főleg, ha nem a jelzett útvonalon haladunk. Kiemelem ugyanakkor, hogy kivételesen az útról való letérés nem szándékos volt.A Csere-hegyen 1934 óta van biztosan kilátó, akkoriban Horthy Miklós nevével fémjelezték a létesítményt (később "Szabadság" néven élt egy ideig), melyről szinte az egész keleti Balaton belátható. A kilátó távolról alig látszik, talán Almádi felől bizonyos pontokon észre lehet venni. Az új kilátó 2003-ban készült el, a koncepció szerint Büfé és Galéria is nyílt, melyeket az évtized közepén és végén több alkalommal is nyitva találtunk.
Legalább 3 év telt el utolsó látogatásunk óta, melyek arról voltak híresek, hogy vagy direkt vagy véletlenül, de sosem sikerült a felfelé vezető utat végig jelzett turistaúton megtenni. Vittünk arra nagy lendülettel túrázókat, nagymamákat, barátokat és nem túrázókat, de az biztos, hogy árkon-bokron keresztül találtuk meg a hegy tetejét. Ami egyébként nem embertelen megpróbáltatás, a terep jól járható, nagyobb vörös kövek szegélyezik, a növényzet nem embertelenül sűrű.
Ami igazán szép benne, az a növényzet. A vörös kőzet a ritkás, ligetes erdőben nagyon komoly mennyiségű mohával és más aljnövényzettel párosul, ami szinte mesebelivé varázsolja a környéket. Elsősorban a Csere-hegytől D-DNY, azaz Alsóörs felé eső részén látni ilyen tájakat.
Ezúttal is az alsóörsi szabadtéri színpadtól indultunk, miután az autókkal leparkoltunk a lelátók előtti szabad téren. Felcsomagoltuk a két család 5 gyermekét (7, 6, 3,5, 2, 1,5), ebből a két kicsit háti hordozóba, majd elindultunk, hogy rátérjünk a kék jelzésre, s azon elérjük a kilátót. Társaink nem kirándulnak általában annyit, mint mi, de szívesen mennek, ha hívjuk őket. Kérték, hogy 10 km-nél többet nem menjünk.
Elsőként egy érdekes élmény volt a régi kőbányában egy sportíjásszal találkozni. Éppen edzett, s a jöttünkre felhagyott szeretett tevékenységével. Elmesélte, hogy Alsóörs íjász nagyhatalom, a helyi egyesületben 30-40 versenyző hódol az őseink kedvenc fegyverével űzött sportágnak. Bemutatót is tartott, s megtudtuk, hogy adott esetben akár a partig is el tudnak lőni egy ilyen fegyverrel. Rövid bányajárás után megtaláltuk a kék jelzést, amit azonmód el is vesztettünk, amikor a gyerekek megrohamoztak egy alacsony magaslest, s rövid beszélgetés után újra elindultunk egy akár kéknek is alkalmas úton. Ez azonban elfogyott, s a bennem rejlő GPS is azt súgta, hogy jó 70 fokkal északnak kellene fordulnunk.
Egy jó 20 perces (szinte nyílegyenes) bozótharc után meg is találtuk a sárga jelzést, mely Almádi felől vezet fel a kilátóhoz. A szép állapotú, macskákkal és egy ott tartózkodó számítógépével foglalkozó személy által is őrzött létesítménybe pillanatok alatt fel lehet érni, gyönyörködve a fantasztikus kilátásban. Nem csak Almádi és a fűzfői öböl látszott jól, hanem az is, hogy a Tihanyi félsziget már sötétségbe borult. Gyorsan készítettünk pár csoportképet, a második felé már nap nélkül, s elindultunk vissza az autókhoz.
Visszafelé sosem szokott gond lenni az úttal, most sem volt. A kék jelzésen indultunk el, mely az autóval is járható (azért remélem senkiben nem merül fel SZGK-val nekivágni) útról 200m után letér D felé, s egy hangulatos, kanyargó ösvényen vezet vissza a kőbánya felé. A gyerekek (a kettő felettiek) nagyon élvezték, nem is voltak fáradtak, így versenyt futottak lefelé. Egy kis futásnak szép kilátással éppen megfelelt.
Táv: 3,99 Km
Idő: bruttó 1 óra 48 perc
Résztvevők: 5 gyermek (1,5, 2, 3,5, 6,5, 7)
