Az egész család már igen régen, talán augusztusban túrázott együtt, így elhatároztuk, hogy a kissé hektikusan finom időjárás melegebb hétvégéjét kihasználva a lakókörnyékünkön teszünk egy nagyobb túrát. Mivel Mórral szeptember elsején megkedveltük a Solymár melletti Paprikás vízesést, s meg szerettük volna mutatni a kisebbeknek is. Emellett régóta vágytunk a solymári várba, illetve a Solymár és Hidegkút közötti hegyeket is végig szerettük volna mászni. A túra első szakasza kifejezetten babarát.
A tervezéskor egész napot szántunk az útra úgy, hogy ne autóval menjünk, s tömegközlekedést is csak kicsit vegyünk igénybe. Azt terveztük, hogy 61-es villamossal és a 64-es busszal megyünk a solymári Shell-kútig, majd onnan a Paprikás patak mentén megyünk a várig, ahonnan a Csúcs-hegy felé tartva érkezünk vissza Lipótmezőre.
Az indulás némi nyavalygással tarkítottan alakult, mindenki inkább aludni, számítógépezni és autózni akart volna. A buszról azonban Mór már igen felspannoltan szállt le, mivel meg akarta mutatni Lórántnak a vízesést. Az előző két nap esőzése miatt az agyagos talaj ázott és csúszós volt, de még így is szépen lehetett menni rajta a széles, akár babakocsival is jól járható úton, vagy a fahidakon át.
Az út a sárga jelzésen halad a benzinkúttól, a buszmegálló éppen a turistaút kezdeténél tesz le. A sárga jelzés mellett a Mária út kék színnel jelzett szakasza is éppen itt húzódik.
Az út hangulatos, és igen széles. A Paprikás patak kanyarogva szeli át a murvás-agyagos utat, melyet így fahidak segítenek - többségük korrekt állapotban van, egyes hidak azért felújításra szorulnának.
A völgy fő látványossága a vízesés, mely a Budai-hegység egyetlen nagyobb, látványosabb vízesése. Ezen kívül a patak maga, a Rózsika forrás (a vize nem iható), a két szép pihenőhely, valamint az út végén található vár miatt érdemes idejönni. Melegebb időben akár egy egész napot is simán el lehet tölteni gyerekekkel a környéken. Étkezés terén nyugodtan alapozhatunk a kulturált pihenőhelyekre, tűzrakóhelyekre, ahol asztalok, padok és ürített szemetesek várnak minket.
A vízesés maga a csoda. Kicsit nehezen közelíthető meg, mivel felülről kerítésekkel védett a meredek szikla teteje, illetve annak folyásirány szerinti jobb oldala. A bal oldalon szűk kis ösvény vezet lefelé, semmiképpen nem egy babakocsis élmény, de én a 3,5 éves Lórántot sem engedtem le a kissé csúszós, ázott agyagos talajon.
Van ugyanakkor egy másik lehetőség is, a turistaúton továbbhaladva van egy balra vezető kis ösvény, ahol száraz időben bárki bármivel, nedves úton kis óvatossággal a többség le tud jutni. Érdemes!
A vízesés alatt szép fényképeket lehet készíteni, akár egy sziklára állítva a gyerekeket, vagy a víz partjára ülve is. A hely annak ellenére is izgalomba hozza a gyerekeket, hogy nem egy Niagara, de még csak nem is egy Fátyol vízesés. Belelépnek, alakítják a medret, fényképezkednek, a közelébe másznak.
Összességében véve elmondható, hogy az ország egyik legkompaktabb vízesése látvány és méret szempontjából, még ha egyiket tekintve sem érhet a Meteor vízesés, vagy az Ördög-katlan nyomába.
Miután a Rózsika forrást is megnéztük, s a szépen emelkedő, összevissza vájt mészkősziklákon is mászkáltunk, egyre inkább az az érzés fogott el, hogy ebből a kis szakaszból pár kilométerrel nyugatabbra egy túrázó és hétvégi paradicsomot építenének. A sziklákon a nemrég bemutatott cseszneki példából kiindulva kiváló mini ViaFerrata telepíthető, a vízesés bárki számára izgalmas, a vár szintén ritka Budapest közelében, s nyugatabbra biztosan nem hiányozna egy vendéglátó egység sem.
De .jpg)
most nincsen, így tovább haladtunk. A solymári várig mindösszesen 2,5km a völgy úgy, hogy a patak mellett összevissza mászkáltunk a gyerekekkel.
A vár belépődíj leszurkolása mellett látogatható, 6 évesnél idősebb gyerekek 100, a felnőttek 300 Ft belépőjegyet fizetnek. Ezért cserébe megtekinthető a mai formájában reneszánsz vár majdnem összes felfalazott alapfala, egy fából kilátóként is hasznosan újjáépített régi öregtorony, egy szép sárkányfejes csorgókút (ivóvíz!), valamint a lakószárny annak több kőtöredékével, valamint a vár rekonstrukciós rajzaival.
A belépőhöz korrekt, szakmailag is megfelelő leírást és rajzot kapunk, színes kiadvány formájában. A toronyból még körbenéztünk, hogy lássuk, hova is igyekszünk. Nyugat felé a Pilis-tető, a Zsíros-hegy, északon a teljes Pilis a Dobogó-kővel, Kevélyekkel. Mi azonban inkább keletre vetettük a szemünket, ahol az innen keskenynek tetsző Csúcs-hegy uralta a látványt.
Elindultunk, ami először nem volt egy leányálom. A szétázott agyagos úton motorosok, munkagépek járhattak, nagy odafigyelés mellett is hamar csupa sár lett mindannyiunk cipője. Vélhetően valami út épülhet erre, több eldózerolt nyomvonalat láthattunk. Ez a tájékozódást is megnehezítette, nehezen találtuk a zöld jelzést a Kálvária-hegy felé. Végül megtaláltuk - hála a térképnek, a felsővezetéknek, illetve a susnyamászó hajlandóságunknak.
Kellett másfél kilométer, mire beértünk ismét az erdőbe, s egy kis erdőgazdaságin való átvágást követően a sárga úton elindulhattunk a hegyek felé. A hegyek gerincén két oldalról mennek a turistautak, mi inkább a csúcs közeli sárgát választottuk, mivel itt a hegy csúcsához is közelebb vagyunk. Külön szép kitérő a sárga csúcs jelzés, ahol a fantasztikus kilátás mellett szép sziklaképződményeket is találunk. Itt kerestük a térképen pihenőhelyként jelölt helyet, ám még padot sem találtunk - így a sziklákon ülve ettük meg a szendvicseinket, gyönyörködve a panorámában.
Az erdőgazdasági utakat használva ismét átvágtunk a sárga jelzésről a zöldre, s így a Hárs-hegy felé nézve mentünk a Csúcs-hegy oldalában. Itt a zártkertek szomorú világát élő környezetben baktattunk a Virágos nyeregig, ahol a kis lakókocsi-büfében gyümölcsleveket és persze egy, a gyerekek kezére kerülő kéktúra pecséteket vételeztünk.
A repülőtéren nemrégen voltunk, így ezúttal a kéktúrán mentünk tovább, fel a Hármashatár-hegyre. A hegyről ereszkedve ezúttal sajnos rossz utat választottunk, így megint a sárga jelzésen kötöttünk ki, s baktattunk el a repülőtér hangárja felett, egészen a Határ-nyeregig. Be kell vallani, hogy Lórántnál itt fogyott el a lelkesedés, ami 3,5 évesen 13-14 km megtétele esetén érthető is. Énekekkel, dicsérettel, repülőkkel (szerencsére sok volt) és beígért fagylaltgombóccal tartottuk benne a lelket. A Határ-nyeregtől hazafelé a kék jelzésen mentünk az erdei játszótérig, ahonnan röviden a piros körút jelzése vitt ki az Ördögárok partjára.
A jutalomfagyi nem maradt el: mindenki kaphatott egy gombóccal a Hűvösvölgyi úton. Elégedett és fáradt volt mindenki, nekem például megint nem sikerült jól beállítanom a háti hordozó vállpántját, így elég komoly hátfájdalmakkal és csuklyásizom-fájdalmakkal álltam neki vacsorát készíteni. A tanulság persze, hogy a derekunkra terheljünk, de ezt egy izgő-mozgó, alvó és ébredő, 12 kilós 2 évessel nem olyan egyszerű, úgy látszik Zsolna esetében is fontos lesz a saját lábon túrázás...
Az útvonal:
17,3 Km
8:03
603m szintemelkedés
Résztvevők: Szülők, Mór (7), Lóránt (3,5), Zsolna (2, háti hordozóban, kb 2 Km-t kivéve)
